A Budapest Banknál (BB) is arról tájékoztatták lapunkat, hogy hitelezési normáik korábban is szigorúak voltak, így a mostani változtatások itt kevésbé vetik majd vissza a lakossági hitelvolumeneket. Mint megtudtuk, a BB-nél mindig jövedelemigazoláshoz kötötték a jelzálog-hitelezést, euróalapú deviza-jelzáloghitelek esetén eddig is 60 százalékos volt az LTV (Loan To Value) szint. Az új szabály értelmében pedig az ingatlan értékéhez viszonyított hitelarány 75 százalékra emelkedhet.
Némi változás azonban a BB-nél is bekövetkezik, hiszen a devizaalapú személyi kölcsönök esetén bizonyos konstrukcióknál a jogszabály szigorúbb kereteket határoz meg a korábbi gyakorlatuknál. A devizaalapú konstrukciók marginális szerepét tekintve azonban a banknál jelentős negatív hatást nem valószínűsítenek.
A körültekintő lakossági hitelezésről szóló rendelet biztosít a bankok számára felkészülési időszakot, amelyen belül az OTP is maradéktalanul eleget tesz az előírásoknak – tudatták a legnagyobb magyar banknál. A 2008-ban megnövekedett devizakockázatok, valamint a reálgazdasági tendenciák miatt – a versenytársakhoz hasonlóan – az OTP is szigorította hitelezési feltételeit. Mint elmondták: az akkor kialakított kondíciókhoz képest a most bevezetett határértékek nem jelentenek érdemleges szigorítást, sem a forint- sem az euróalapú hitelek esetében.
A lakáshitel-kiváltás a legnépszerűbb és legkedvezőbb hitelforma !